Jeles évfordulót, 50. születésnapot ünnepelt a Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma, közkeletű nevén a Közgáz. Teremavató, faültetés, rendkívüli osztályfőnöki óra, beszélgetések, estebéd… és még sok érdekesség…

“A Közgáz idén ünnepli 50. szülinapját és ennek kapcsán lesz egy programunk, amin “felléphetnek” a vállalkozó kedvűek. Április 4-én délelőtt (tudom, munkanap) két rendkívüli ofi órát (9-től és 10-től) tartunk az osztályoknak pályaorientációs céllal, ahova volt közgázosokat hívunk meg vendégnek, előadónak, beszélgetőtársnak. Arról kéne beszélni és aztán beszélgetni, hogy milyen karriert futottatok be, illetve az adott személy, (vagy személyek, ha egyedül fél eljönni és kiállni egy zsák bolha elé) aki/akik az adott órára bejön/nek.

Lehet mesélni a közgázos és az azt követő tanulmányokról, a tanulmányi évek alatti diákéletről, a munkáról, munkahelyről, karrierről, sikerekről, nehézségekről, mindennapi életről, hobbikról, kalandokról, csajokról és pasikról, gyerekekről: szóval az életről. Mindezt azért, hogy lássák a mostani közgázosok, hogy milyen jó útra lehetett innen elindulni, példát adjatok és lendületet a mai közgázosoknak és nem utolsó sorban a visszatérők találkozhassanak régi ismerősökkel, régi titkos zugokkal a suliban.

Jöhet boldog-boldogtalan, aki a gazdasági vagy az informatikus szakma terén van, és olyan, aki egészen máshol, aki többször pályát váltott, és aki már saját maga is unja, hogy még mindig az első munkahelyén van, aki még mindig tanul és az anyja nyakán van és olyan is, aki már maga megy a gyereke agyára… Érdekelne a dolog? Jó lenne találkozni!” – írta meghívójában az iskola igazgatója, Imréné Lukácsi Ildikó.

Közösségnek maradni a változó világban (Forrás: Ceglédi Panoráma).

http://cegledipanorama.hu/2018-04-13/kozossegnek-maradni-a-valtozo-vilagban/